Az Európai Unióhoz való csatlakozás számos és rendkívüli fontosságú előnnyel járt a közép- és kelet-európai gazdaságok számára, véli Jan Hagemejer, a Varsói Egyetem gazdaságpolitikai professzora. Az Emerging Europe nevű portálon Hagemejer friss kutatása eredményeit foglalta össze, kiemelve, hogy egyaránt üzenetet is kíván küldeni a régióban található euroszkeptikus politikusok számára.
Már több mint tizenöt év telt el a közép- és kelet-európai régió csatlakozása óta az Európai Unióhoz, ami Hagemejer szerint egy megfelelő idősáv a csatlakozás által kiváltatott hatások újraértékeléséhez. A közgazdász az egy főre jutó többlet GDP-ben méri a csatlakozás átfogó gazdasági hasznait, összehasonlítva az EU-n kívül maradás hipotetikus forgatókönyvével.
A Varsói Egyetemen tanító professzor kiemeli, hogy eredményei arra utalnak, hogy az EU-csatlakozás jelentős haszonnal jár, ráadásul ami ennél is fontosabb, hogy ezek a „nyereségek” tartósak és idővel növekvő tendenciát mutatnak:
hangsúlyozza Hagemejer.
Ezen túlmenően,
teszi hozzá.
A többletek azonban nem mutattak hasonló dinamikát minden közép- és kelet-európai gazdaságban, hiszen különösen azoknál az országoknál, amelyek viszonylag magas gazdasági fejlettséggel és megfelelő fizikai infrastruktúrával léptek be az EU-ba, meglehetősen marginálisak voltak, jegyzi meg a közgazdász.
Ide tartozik Szlovénia, ahol a teljesítménynövekedés szinte nulla volt, valamint Csehország és Magyarország, ahol a számított javulás 3 százalékról 10 százalékra, illetve hét százalékról 28 százalékra ugrott 12 év után, teszi hozzá.
Ezzel szemben Lengyelországban, Szlovákiában és a balti országokban a nyereség jóval nagyobb volt – Litvánia és Észtország csatlakozása után 12 év alatt meghaladta az egy főre jutó többlet GDP 50 százalékát, mutat rá Hagemejer.
A közgazdász továbbá megjegyzi, hogy a tanulmányában bemutatott eredmények még több bizonyítékot szolgáltatnak az EU-csatlakozás jelentős előnyeiről hozzátéve, hogy ezek különösen fontosak az EU-tagságra törekvő országok számára, hiszen azt sugallják, hogy a számos strukturális és intézményi reform követelményeinek betartása hosszú távon megtérül.
Hagemejer az euroszkeptikus politikusokat figyelmezteti, hogy e „nyereségek” egy része visszafordítható, mivel az egységes piachoz való hozzáférésből – ami tulajdonképpen az EU-tagság alapvető feltétele – és az EU fejlettebb államaiból érkező közvetlen külföldi befektetésekre (FDI) támaszkodik.
A közgazdász végül arra hívja fel a figyelmet, hogy bár mindez fontos tanulság lehet a régió más országai számára, azt is fontos megérteni, hogy Közép- és Kelet-Európa számos alapvető, az EU-csatlakozáshoz szükséges reformon ment keresztül, amelyek a piacgazdaságra való zökkenőmentes átmenet támogatásához is szükségesek voltak. Következésképpen ezek megfordítása veszélyeztetheti az EU-tagságból és a további integrációból származó előnyök kihasználásának lehetőségét, zárja írását.
Valóban vitathatatlan, hogy az Uniós csatlakozásból egy országnak számos előnyei származhatnak, azért érdemes elvégezni egy „költség-haszon” elemzést, hogy legitim következtetésre juthassunk.
Ami Közép- és Kelet-Európát illeti, bár az Uniós csatlakozás egész folyamata segíthetett az országok gazdasági növekedésében, egyaránt könnyebé tette az úgynevezett „magországoknak” (a tőke szabad mozgásán keresztül), hogy költséghatékonyan kiszervezzék alacsony hozzáadott-értékű gazdasági tevékenységüket az úgynevezett „perifériára”. Nem véletlen, hogy Thomas Piketty is kiszámolta, hogy több profit megy ki a régióból nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön. Ezen túlmenően, bár a strukturális támogatások, amelyeket a főáramlat Közép- és Kelet-Európa dinamikus növekedési okának tart, valójában a német tőkét gyarapítják, mutat rá Oláh Dániel közgazdász egy régebbi elemzésében.
Ami pedig Dél-Európát illeti, ott szinte ki lehet jelenteni, hogy az Uniós – de leginkább az euróhoz való csatlakozás rendkívüli kétségekkel járt. Ahogyan azt nemrég mutattuk be a Makronómon, a gazdaságpolitikai szakirodalom szinte már tényként kezeli, hogy az EU-n belül folytatott szabadkereskedelem az erősebb, gazdaságilag fejlettebb „magországoknak” kedvez. Ráadásul friss kutatások arra is fényt derítenek, hogy e „laissez-faire” típusú gazdaságpolitika akár az államokon belüli egyensúlytalanságokat is növelheti.
Az újjáépítés óriási költségeit mi is fizetnénk, a magyar cégek versenyhátrányba kerülnének, de ami ennél is nagyobb baj, állandó áramkimaradások veszélyével kellene szembenéznünk, amíg az ukrán energiarendszer nem integrálódna teljesen az uniós rendszerbe.
Az ukránok felvételével nem csak a mezőgazdaság és a munkaerőpiac kerülne veszélyben, hanem kinyitnánk az ajtót a háborúban csak erősebbé vált ukrán maffia előtt is, ami súlyos közbiztonsági problémákat eredményezne.
Az ukránok szerint van megoldás a magyar vétó kikerülésére.
Súlyosan traumatizált társadalom, rendezetlen helyzetű kisebbségek, óriási belső feszültségek, és rengeteg ellenőrizetlenül szabadon keringő fegyver – ez az az Ukrajna, amit az EU felvenne tagjai közé. Csomagban kapnánk még egy Oroszországgal közös határt, és egy külső biztonsági fenyegetést.
Czerván György szerint 1471 milliárd forintnyi forrásból kell biztosítani a mezőgazdaság versenyképességének további javulását.
A belső és a külső migráció egyaránt lendületet venne az újjáépítendő ország uniós csatlakozásával, hiszen az ukránok egy része nyugatra menne, és Ázsiából is migránsok százezrei érkezhetnének az unió területére.
Ami nonszensz, egyúttal árulkodó.
Nő a feszültség Ukrajna szomszédságában.
